Az én 2024-es szezonom - Erdélyi Tamás
Mit is mondhatnék? Ez az év tele volt hullámvölgyekkel, kihívásokkal, és végül édes sikerekkel, amelyekért keményen megdolgoztam.
Sportolóként a versenyek határozták meg az évemet, és minden egyes esemény egy-egy újabb fejezet volt ebben a történetben. Most, hogy a szezon végéhez érkeztünk, szeretnék visszatekinteni és megosztani veletek, mi mindent tanultam és éltem át.
Az év eleji síkvízi kihívások
Az év elején a fókusz a síkvízi versenyeken volt. Akkor még minden erőmmel azon dolgoztam, hogy elérjem a kitűzött célt: az U23-as Világbajnokságon 1000 méter párosban indulni. Sajnos, ez nem vált valóra. Az eredmények nem úgy alakultak, ahogy terveztük, és bár ez csalódásként élt bennem, visszatekintve most már látom, hogy ez egy fontos fordulópont volt. Egy új perspektívát nyitott számomra, és arra ösztönzött, hogy átgondoljam a prioritásaimat.
Új célok: fókuszban a maraton
Ahogy a síkvízi szezon lezárult, új célokat kellett kijelölnöm. A maratoni versenyek felé fordítottam a figyelmemet. Az Európa-bajnokságra való felkészülés során éreztem, hogy jó formában vagyunk, és nagy reményekkel indultunk neki a versenynek. Azonban a valóság kicsit mást mutatott: a „nagyon jó” formánk a 12. helyre volt elég.
Ez a helyezés fájdalmas volt, de egyben rendkívül tanulságos is. Nemcsak arra világított rá, hogy mennyire kemény a mezőny, hanem arra is, hogy minden apró részleten lehet és kell is javítani. Ekkor elhatároztuk, hogy új alapokra helyezzük a felkészülésünket.
7 hét kemény munka és a Világbajnokság
Az Európa-bajnokság után 7 hetünk volt arra, hogy felkészüljünk a Világbajnokságra. Ez a 7 hét intenzív munkával telt. Edzés edzés hátán, fókuszban minden olyan terület, amit az EB után gyengének éreztünk. A kemény munka meghozta az eredményét: a Világbajnokságon fantasztikus versenyben vettünk részt.
Az egyik legjobb élményem idén az volt, hogy 30 kilométer párosban végig harcban voltunk az aranyéremért. Három páros – köztük mi is – el tudott szökni a mezőnytől. Ez egy olyan pillanat volt, amit sosem fogok elfelejteni. Az adrenalin, a csapatmunka, és az a tudat, hogy esélyünk van a legjobbak között lenni, mindent felülmúlt.
Az utolsó futásnál sajnos nem sikerült tartanunk a lépést a francia és portugál párossal, így végül a harmadik helyen végeztünk. De tudjátok mit? Ez a bronzérem számomra aranyat ér. Egy olyan szezon után, ahol eleinte sok minden nem a terveink szerint alakult, ez az eredmény az összes befektetett munka, kitartás és küzdelem megkoronázása volt.
Visszatekintés és előretekintés
Ez az év megtanított arra, hogy a sportban – és az életben is – néha nem az számít, hogy az eredmények azonnal megjönnek-e, hanem hogy mennyire vagy képes tanulni a kudarcokból. Az év elején még talán csalódottnak éreztem magam, de most, a szezon végén büszkeséget érzek. Mert minden egyes kudarc, minden egyes verseny közelebb vitt ahhoz, hogy jobb legyek, mint előtte voltam.
Most, hogy vége a szezonnak, egy kicsit megpihenek, de már izgatottan várom, mit tartogat a következő év. Egy biztos: 2025-ben Győr rendezi a világbajnokságot. Győriként, szerintem egyértelmű, hogy mi a célom 2025-re. Világbajnoknak lenni.
Köszönöm, ha elolvastad ezt a bejegyzést, és hogy velem tartasz ezen az úton.
